Mediátorkepzesonline.hu
Online
Mediátor képzés
Dr. Mészáros Ádám
Párkapcsolati mediátor
Dr. Mészáros Ádám - párkapcsolati mediátor

Könyvismertető: Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektana

A könyv ajánlóját a megjelenéskor dr. Buda Béla pszichiáter, addiktológus, kommunikációkutató írta, akinek az egyik legfőbb kutatási területét a közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei jelentették. A Freddie Strasser és Paul Randolph által írott kötet esetében is ezt emeli ki: felhívja a figyelmet arra, hogy a mediálandó konfliktusokban (bármely területen keletkeztek is) emberek vesznek részt, és ezt a problémák feloldása során is figyelembe kell venni.

A szerzők a műben a konfliktusok lelki, életszemléleti forrását fejtegetik, illetve azt a kiküszöbölhetetlen jelenséget, hogy a viták, trágyalások és egyezkedések során is személyiségünknek, lelki berendezkedésünknek megfelelően viselkedünk. A sikeres közvetítés feltétele, hogy az adott vonásokat a szakember felismeri, és képes azokat úgy kezelni, hogy az egyeztetés a várt eredménnyel járjon.

Ha a mediáció feltárja a vitába bonyolódott felek lelki összefüggéseit, érzékeny pontjait, a munka eredménye minden elvárást felülmúlhat. A felek megkönnyebbülése, a tükör, amelybe belenéznek, illetve saját törvényszerűségeik felismerése oda is vezethet, hogy a problémás kapcsolat nem kerül lezárásra, hanem egy magasabb szinten folytatódni lesz képes.

A szerzők közül Strasser pszichoterápiás és szupervíziós magánpraxist vezet, míg Randolph ügyvéd és mediátor. Kettőjük munkájának eredményeként egy londoni mediációt oktató intézet a pszichoterápia eszközeit és eredményeit is elkezdte bevonni a közvetítés folyamatába. A szakemberek munkásságának – a konfliktusok lélektani megközelítése – alapját az a megfigyelésük alkotja, hogy a mediáció és a pszichoterápia eszköztára sok szinten hasonlóságot mutat.

A szerzőpáros könyve nem kizárólag a szakemberekhez szól, sőt leplezetlen célja a mediáció mint eszköz széles körben való megismertetése. Az érzékeny, lélektani megvilágításokra és megoldásokra nyitott közemberek révén kívánják formálni a köztudatot és olyan eszközöket adni a kezekbe, amelyeket akár a magánéletben is hasznosíthatnak.

Kedves Olvasóm!

Töltse le és olvassa el most a MEDIÁTOROK kiskönyve című ingyenes szakmai kiadványt és a hozzá járó online konfliktus-kezelési tanfolyamot:

Kedves Olvasóm!

Töltse le és olvassa el most a MEDIÁTOROK kiskönyve című ingyenes szakmai kiadványt és a hozzá járó online konfliktus-kezelési tanfolyamot:

Videó

Coach képzés - ingyenesen letölthető könyv

Lájkoljon Facebookon!