Mediátorkepzesonline.hu
Online
Mediátor képzés
Dr. Mészáros Ádám
Párkapcsolati mediátor
Dr. Mészáros Ádám - párkapcsolati mediátor

Könyvismertető: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben

A könyvben ismertetett kárjóvátételen alapuló igazságszolgáltatás ugyan több száz éve ismert fogalom, mégis az idők során hol erősebben, hol gyengébben érvényesült a bűncselekmények jogi kezelése során. A szemlélet alapja a resztoratív konfliktuskezelési szemléletmódban és technológiában gyökerezik, amelynek lényege, hogy bűncselekmény vagy bármilyen szabály megszegése esetén nem vagy nem kizárólag büntetést szabnak ki, hanem a konfrontáció következtében kialakult károkat igyekeznek elhárítani (az okozóval elháríttatni). A resztoratív szemlélet lényege, hogy a károkozó aktívan vállaljon felelősséget tetteiért.

Ezzel szemben az állami büntetőhatalom – egyelőre a legtöbb fejlett országban is – a büntetőeljárás során inkább saját büntető igényét juttatja érvényre, kizárólag különféle büntetések (pénzbeli, szabadságvesztéssel járó stb.) kiszabásával. Ez a konfrontációt gyakran nem simítja el teljesen a két (vagy több) fél között, hiszen a legtöbb büntetőügyben a sértett is fel tud mutatni kárt (magánjogi érdeksérülés).

A második világháború óta növekszik annak igénye és nemzetközi dokumentumokban egyre több helyen fogalmazódik meg a törekvés arra, hogy az egyes nemzetek jogrendszereibe beépítésre kerüljön ez a szemlélet. A szerző, dr. Görgényi Ilona ehhez kíván hozzájárulni a kárhelyreállító igazságszolgáltatás elvi alapjainak, célkitűzéseinek bemutatásával, megjelenési formáinak elemzésével.

A kötetben jelentős szerepet kap az Európai Uniós és más külföldi standardok ismertetése, továbbá a legfrissebb technikák, gyakorlati ismeretek vagy éppen szakmai programok bemutatása is. A büntetőügyekhez kapcsolódó mediációs szakmai fogalmak elemzését, a kapcsolódó büntetőjogi elveket, a mediációs eljárás lépéseinek ismertetésével együtt dolgozza fel a szerző, és kitér a közvetítés jogi garanciáira is. Végül, de nem utolsósorban képet kapunk a mediáció jogintézményéről a bűncselekmény elkövetője és a károsult szemszögéből is, sőt bepillantást kaphatunk a mediátor munkájába is – természetesen a magyar törvényi rendelkezések figyelembe vételével.

Kedves Olvasóm!

Töltse le és olvassa el most a MEDIÁTOROK kiskönyve című ingyenes szakmai kiadványt és a hozzá járó online konfliktus-kezelési tanfolyamot:

Kedves Olvasóm!

Töltse le és olvassa el most a MEDIÁTOROK kiskönyve című ingyenes szakmai kiadványt és a hozzá járó online konfliktus-kezelési tanfolyamot:

Videó

Coach képzés - ingyenesen letölthető könyv

Lájkoljon Facebookon!